mezőberény logó
A régi oldal 2005 - 2011 közötti cikkei
  • Kirándulásokkal búcsúztatták a nyarat
  • 2011-09-30 10:17


A "Fogjunk össze" Közhasznú Egyesület által fenntartott Földi Harmónia Ház Nappali Intézmény gondozottjai az utóbbi hetekben három kiránduláson vettek részt: ellátogattak Vésztõ Mágorra, Budapestre és Békéscsabára. A kirándulások célja az élmények megszerzésén túl az értelmi fogyatékos személyek kirekesztettségének csökkentése, társadalmi beilleszkedésük segítése.


 

A Vésztõ-Mágori Történelmi Emlékhelyre a Békés Megyei önkormányzati Hivatal Kulturális és Turisztikai pályázatának segítségével jutottunk el, augusztus 29-én. Egész nap lenyûgözõ élményben és látványban volt részünk, miközben szemléltük a régmúlt emlékeit és az érintetlen természetet. Megnéztük a 6000 éves településnyomokat, leleteket valamint az állandó kiállítást, amely a domb történetét mutatja be. Megtekintettük a Csolt nemzetség Árpád-kori monostorának maradványait, végigsétáltunk a Népi Írók Szoborparkján, majd ellátogattunk a Pákásztanyára.

A 20. Sérült Gyermekek Napját szeptember 12-én, a Fõvárosi Állat- és Növénykertben rendezte meg az ÉFOÉSZ. A "Nem vagyunk egyformák" jelmondattal fémjelzett rendezvény - melyen 3. alkalommal vettünk részt- több mint hatezer fõ részvételével zajlott, Az állatkerti séta után koncerteken szórakozhattunk: aHangadók zenekar, az LGT emlékzenekar, majd Ferenczi György és a Rackajam gondoskodott a fergeteges hangulatról.

A Munkácsy Mihály Múzeum "Gyöngytyúktól a strandkendõig" címû idõszakos kiállításán szeptember 28-án jártunk, ahol megcsodáltuk a Kelet-Afrikából származó viseleteket, textileket, kiegészítõket.

Fogyatékosaink nagyon jól érezték magukat a kirándulásokon, hatalmas élményt jelentettek számukra az események, melyek reméljük, sokáig emlékezetesek maradnak.

 

"Fogjunk össze" Közhasznú Egyesület


  • MESETARISZNYA
  • 2011-09-30 16:40


 Benedek Elek (1859. szeptember 30.) születésnapját a magyar népmese ünnepeként tiszteljük. Az Orlai Petrics Soma Kulturális Központ Könyvtárában ma délután 15 órától népes gyermeksereg gyûlt össze a Mesetarisznya idei összejövetelén.  Kati néni (Tóth Csabáné) köré telepedve mesék sorát mondják, hallgatják gyerekek és felnõttek.


Cikkhez tartozó fotók

  • SZAKMAI FÓRUM
  • 2011-10-04 08:26


Az utóbbi évek gazdasági eseményei jelentõs változást hoztak a kis-és középvállalkozások számára. Az események hatására idõrõl-idõre érdemes áttekinteni a jelen és jövõ piaci lehetõségeket, gazdasági élet aktuális eseményeit és  várakozásait.
Ezzel a céllal rendezte meg Mezõberény Város önkormányzata és a K§H Bank mezõberényi fiókja azt a Szakmai Fórumot , melyet 2011.szeptember 29-én tartottak a Városháza Dísztermében. A program része volt a szolgáltatások és befektetési , finanszirozási lehetõségek, valamint a  pályázati lehetõségek ismertetése Mezõberényben és vonzáskörzetében.

  • EGY HAJÓBAN
  • 2011-10-04 15:05


Dobos adta ritmus, 20 ember együttmûködése egy hajóban, egy célért!

2011. október 1-én 10 csapat részvételével  hirdetett  Sárkányhajó népszerûsítõ versenyt a gyomaendrõdi KöRöS KAJAK SE, a Mezõberény Város önkormányzat támogatásával, és erre  a Hosszú- tó, kitünõ helyszínnek bizonyult  A várost két csapat képviselte, a Mihálynapi Szárnyalók és az önkormányzat dolgozóiból összeállt,  Hivatalos Húzós Huszas. Igazi csapatmunkát végeztek a résztvevõk, hallatlan lelkesedéssel, kitartással és összefogva hajóztak a gyõzelemért. (További felvételek a képre kattintva).


Cikkhez tartozó fotók

  • Tájékoztatás!
  • 2011-10-04 15:44


A Banki és Végrehajtási Károsultak Fogyasztóvélelmi Egyesület

 K ö Z L E M É N Y E

 Bajba jutott adósok részére


 

 

A Banki és Végrehajtási Károsultak Fogyasztóvédelmi Egyesület díjmentesen  biztosít tanácsadói, mediációs lehetõséget a fizetési nézésegekkel   küszködõ lakosság részére telefonon és interneten keresztül.

 

*         36 70 253 2910

*        valsagkezeles2008@gmail.com

*     www.bankikarosultak.hu

 

 

Jelentkezzen  a  fenti elérhetõségeken.